„Üteg” zuhanása a Pécsi Nemzeti Színházban

Félig mese félig musical. Minden színházba járó ember tudja, ez A Padlás. A legsikeresebb magyar musical. Presser Gábor és Sztevanovity Dusán dalai 25 éve, 1988. január 29-én szólaltak meg először közönség előtt. Marton László rendezését a Víg azóta is repertoáron tartja. A dalok, valamint Horváth Péter és Dusán szövegkönyve számos sikert hozott itthon és külföldön, az előadás slágereit generációk dúdolják: Szilvás gombóc, Fényév távolság, Kell egy hely… A 25 év alatt nem csak nézők, a színházi szakma generációi is kapcsolatba kerültek a művel – legutóbb az ősbemutató idejében még nem létező AirWalking is.

A padlás 800. előadására, és a 25 éves jubileum megünneplésére 2013. január 29-én került sor a Vígszínházban. Azon a héten két vidéki bemutatót is tartottak, Miskolcon és Pécsett. A pécsi premier rendezője Böhm György kért fel minket, meséli Mihály Gábor airwalking koordinátor, hogy három, részben a levegőben, részben a háztetőn játszódó jelenet mozgásait tervezzem meg.

Az első jelenet, a lámpások tánca olyan jól sikerült, hogy innen lényegében szabad kezet kaptam. A bizalom nagyon megtisztelő. Van, aki megilletődik tőle, engem még keményebb munkára sarkall. Egyeztettem a színház hang- és világosító tárának munkatársaival, hogy “Üteg, a detektív másik balkeze” (Józsa Richard) belépője minél hatásosabb lehessen. A művész egy kétbalkezes, nem éppen szimpatikus figurát alakít, aki helikopteren érkezik a helyszínre, hogy aztán egy drótkötél segítségével, mint valami kommandós jusson be a padlástérbe. A mozgás sort mi egy több méteres zuhanással indítottuk, mintha Üteg kizuhant volna a gépből. Aztán, ahogy nagy nehezen visszanyeri az egyensúlyát a kötél végén, fejjel lefelé lógva, a kéményen át engedjük le a színpadra. Közben mindvégig eljátszva a kötél remegését, bizonytalanságát, mintha valóban egy helikopter tartaná azt a magasban. Nem tagadom, sikerült meglepnünk a rendezőt, de a fény és hangeffektusokkal kísért jelenet abszolút sikert aratott, és most is úgy látják a nézők, ahogy kitaláltuk.

Fotó: Pécsi Nemzeti Színház

 

Végül pedig, a harmadik fontos jelenetünkben, kifejezetten a kedvemért lebontottak egy korlátot a díszlet-háztetőről, hogy a szerepe szerint a tetőn sétáló, muzsikáló művésznő jelenete még izgalmasabb lehessen. Ő Süni, fiatal lány, aki hegedülni tanul – Győrfi Anna alakítja. Az olykor hajmeresztő látvány ellenére, természetesen, mindenki a legnagyobb biztonságban érezheti magát. Mi mindenkire úgy vigyázunk, mint a hímes tojásra.

Az igazi szakmai kihívás ebben az előadásban az volt számunkra, hogy nagyon szűk helyen, három-négy méteren belül kellett látványos és hatásos mozgásokat felépíteni. A visszajelzések alapján azt mondhatom, hogy sikerült.

Részletek az előadásból: